Cikkek
2017. december 17.
Mozgáscentrum nyílt a Lövölde térnél
November 17‒18-án kétnapos rendezvény keretében nyitotta meg Mozgáscentrumát a Lövölde tér 7. szám alatt a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ. A nyitórendezvényen Vattamány Zsolt polgármester az egészséges életmód és a rendszeres testmozgás fontosságára hívta fel a figyelmet.
2015. március 06.
Stabil pénzügyek, közös gondolkodás Erzsébetvárosban
Interjú Vattamány Zsolt polgármesterrel Három hónap telt el a választások óta, és a képviselő-testület összetétele megváltozott. Hogyan jellemezné a közös munkát? A testület tagjai más-más politikai nézetet képviselnek, az eddigi munkánkat mégis hatékony együttműködés jellemezte. Ennek érdekében a jelentősebb döntéseket közös egyeztetések előzték meg, melyek során azt tapasztaltam, hogy a képviselők – a nézetbeli különbségek ellenére – valamennyien Erzsébetváros fejlődését tartják szem előtt. Úgy érzem, hogy az elmúlt időszakban sikerült közös nevezőt találni a kerület vezetését érintő fontos kérdésekben. A jövőben is azon dolgozom majd, hogy ezt az egységet fenn tudjuk tartani, hiszen ez szolgálja leginkább az erzsébetvárosiak érdekeit.
2015. február 13.
Fotókiállítás
A Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából köztéri fotókiállítás nyílt „70 év unokái” címmel a Madách téren. A különleges megvilágított installációkban elhelyezett képeket az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség megbízásából Demecs Zsolt és Vámos Róbert készítették az elmúlt másfél hónap során.
2013. szeptember 05.
Rendelőfelújítás a Dózsa György út 60.sz alatt
Folytatódnak a felíújítások a kerületben. Az Erzsébet Terv keretén belül folyamatosan korszerűsítik a kerület egészségügyi intézményeit. Jelenleg a Dózsa György út 60 sz. alatti háziorvosi rendelő felújítási munkálatai kezdődtek el.
2013. szeptember 03.
Újra ingyenes szűrés a kerületieknek
Erzsébetváros önkormányzata immár hagyományosan megrendezi a kerületiek számára az ingyenes egészségügyi szűréseket. A korábbi szűrőnapokhoz hasonlóan átfogó egészségügyi szűrővizsgálatokat végeznek a kerületi lakosok számára.
2013. szeptember 03.
Tanévnyitók Erzsébetvárosban
Az idén is évnyitó ünnepségekkel indult a tanév számos erzsébetvárosi iskolában és az egyetemeken. A jeles eseményeken a kerület is képviseltette magát.
2013. június 26.
Egyházlátogatások Erzsébetvárosban
Erzsébetvárosban számtalan vallási felekezet található. A sokszínűség a kerület lelki életében is megnyilvánul. A kerületi önkormányzat fontosnak tarja az egyházakkal történő jó kapcsolattartást, ezért a napokban Vattamány Zsolt polgármester és Juhász Gábor alpolgármester sorra látogatta meg a helyi vallási közösségeket. Látogatás történt a Fasori Evangélikus és Református, a Rózsák terei Katolikus és Görög-katolikus, baptista, román ortodox felekezeteknél, illetve a Budapesti Izraelita Hitközségnél, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközségnél, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnél, és a Budapest-Klauzál téri Református Egyházközségnél. Kiemelt fontosságú, hogy ilyen aktív vallási élet mellett a számos kerületi felekezeti tag a megfelelő körülmények között gyakorolhassa hitét. Ezért a látogatások során szó esett az egyházaknak nyújtandó önkormányzati támogatásokról, amelyekre a vonatkozó kérelmet a napokban nyújthatják be az egyházak, és amelyről a képviselő testület a következő ülésén dönt.
2012. február 02.
Megújult az önkormányzati okmányiroda
Megújult az Erzsébetvárosi Önkormányzat okmányirodája és egyben arculata is. A 2011. március 1-én összeült Képviselő-testület döntése értelmében megváltozott az Okmányiroda nyitvatartási ideje.
2010. november 26.
Erzsébetváros vezetői meglátogatták az önkormányzati iskolákat és óvodákat
Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere és Juhász Gábor alpolgármester a múlt héten végiglátogatta a kerületi fenntartású óvodákat és iskolákat, hogy tájékozódjon az intézmények állapotáról, illetve azok helyzetéről. A kerület vezetője szerint egyelőre nincs szükség a pedagógusok létszámának növelésére.
2010. november 20.
Tízmilliók tanácsadásokra, százmillió ügyvédekre
Panaszkodásra nincs idő, az előttünk álló feladatokra kell koncentrálni – mondta Vattamány Zsolt polgármester a Helyi Témának adott interjújában, ahol úgy fogalmazott: több olyan tanácsadói és ügyvédi szerződésre bukkantak az önkormányzat átvétele és a papírok átnézése után, amelyek kívánni valót hagytak maguk után. A városvezető szerint tanácsadásra és az ügyvédi megbízásokra jogosulatlanul elköltött összegek sokmilliós nagyságrendű kárt okoztak a városnak, miközben a 20 milliárd forintos éves költségvetésű kerületnek 7,2 milliárd hiánya van.
|
Keresés az oldalonElérhetőségekE-mail: Telefon: 1-462-3204, 1-462-3205 Fax: 1-342-4732 Lev. cím: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 6. Névjegy: Vattamány Zsolt
2006 -
Egyéni választókörzetben megválasztott önkormányzati képviselő
2006 - 2008
Fidesz frakcióvezető helyettes
2008 - 2010
Fidesz frakcióvezető
2010 -
Polgármester
Ajánlott linkek |