Eseménynaptár

2024. október
H K SZ CS P SZO V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       

Cikkek

2010. november 14.
"Erzsébetvárosban tízszer akkora károkozás történt, mint a Zuschlag-ügyben"
A VII. kerületre alaposan rájárt a rúd az elmúlt húsz évben. A kerület botrányoktól volt hangos, az önkormányzat kasszájából százmilliós összegek tűntek el. Csak a problémák maradtak. Október harmadikától új korszak vette kezdetét a fideszes irányítás alá került városrészben. A bizalom érezhető, de nagy az elvárás. A megfelelés érdekében kidolgozott cselekvési tervekről Vattamány Zsolt polgármester beszélt a fidesz.hu-nak.
2010. november 11.
Fény derülhet négy év jogsértéseire
Budapesten hamarosan négy évre visszamenőlegesen kiderül a Fővárosi Közgyűlés és a huszonhárom képviselő-testület által hozott rendeletek, fontosabb határozatok jogszerűsége. A felülvizsgálatot a Fővárosi Közigazgatási Hivatal végzi, ugyanis 2007 és idén szeptember között szünetelt az önkormányzatok törvényességi ellenőrzése. Terézváros például még ma is jogsértő költségvetés alapján működik.
2010. november 10.
Vádemelés Hunvald és társai ellen
Vádat emelt a nyomozó ügyészség Hunvald György volt erzsébetvárosi MSZP-s polgármester és társai ellen a VII. kerületi ingatlanbotrány és más, bűnszervezetben elkövetett cselekmények miatt indított büntetőeljárásban. Az ártatlanságát hangoztató Hunvald és Gál György, a kerület gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke esetében az ügyészség előzetes letartóztatásuk fenntartására tett indítványt a bíróságnak.
2010. november 01.
Az új városvezetés beperelte Hunvaldékat
Kártérítési pert kezdeményez Hunvald György és társai ellen a Vattamány Zsolt vezette városvezetés, hogy Erzsébetváros visszaszerezze azt a 642 millió forintot, vagy legalább egy részét, amit a különböző ingatlanpanamák kapcsán elveszített, és ami miatt a gyanú szerint a volt városvezető, és sokan mások előzetesben ülnek. Ezen kívül továbbra is zár alatt marad a százmilliós Hunvald-vagyon. Vattamány szerint az ügy szimbolikus.
2010. október 30.
Hunvald hézagosan emlékszik
Strasbourgban magyarázkodna az ellene folytatott, és nemsokára vádemeléssel záródó büntetőeljárásról Hunvald György. A volt erzsébetvárosi szocialista polgármester a Népszavában a terhére rótt ingatlanpanama lassan elgyengülő vádjáról értekezett, és azt állította, hogy ártatlan. A bukott politikus szavait cáfolják a nyomozás lezárásaként ismertetett bizonyítékok, az új önkormányzat pedig megtette a jogi lépéseket a kárigényük érvényesítése érdekében.
2010. október 23.
Az alpolgármesterek: Rónaszékiné Keresztes Monika, Juhász Gábor és Szikszai Zsolt
Letette polgármesteri esküjét Vattamány Zsolt, Er­zsébetváros új vezetője. A kerület élére megválasztott politikus egyúttal javaslatot tett a három alpolgármester személyére is, melyet a képviselő-testület egyhangúlag tá­­mogatott. Ennek értelmében Vattamány munkáját a jövőben Rónaszékiné Keresztes Monika, Juhász Gábor és Szikszai Zsolt segítik.
2010. október 18.
Csontvázhegy a kerületekben
Egyre több csontváz hullik ki a fővárosi kerületekben a szocialisták által hátrahagyott városházi szekrényekből – derül ki lapunk összeállításából. A legsúlyosabb anyagi helyzetben az MSZP által több ciklus óta irányított városrészek vannak: Erzsébetváros, Terézváros, Csepel, a XV. és a XVIII. kerület.
2010. október 18.
Betart a Fidesz ott, ahol nincs narancsuralom
Szegeden a múlt héten alakult meg a városi képviselőtestület, és már akkor kiderült, hogy a szocialista polgármesternek nem lesz könnyű a helybéliek érdekét szolgálni. A kormánypárt helyi prominensei azonban több más településen is akadályozzák a munkát, vagy az ott élőket igyekeznek politikai ütközeteikhez bábként használni.
2010. október 15.
Zárolnák Hunvald teljes vagyonát
Mindent elkövet Erzsébetváros új vezetése, hogy megtérüljenek az MSZP–SZDSZ-es elődei által a gyanú szerint bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekményekkel okozott károk. Így a Hunvald-ügyben újabb vagyontárgyakat vehetnek zár alá.
2010. október 10.
Vattamány Zsolt Erzsébetváros polgármestere
Óriási fölénnyel nyerte az önkormányzati választásokat Vattamány Zsolt, a kerület új polgármestere. A Fidesz–KDNP képviselője elmondta: azon lesz, hogy a kerületiek minél hamarabb érezzék a változásokat. Mint mondta, képviselőtársaival kemény feladatra vállalkoztak, és ehhez komoly felhatalmazást is kaptak a választópolgároktól.

Keresés az oldalon

Elérhetőségek

E-mail:

Telefon: 1-462-3204, 1-462-3205

Fax: 1-342-4732

Lev. cím: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.

Hírlevél feliratkozás

Névjegy: Vattamány Zsolt

2006 -
Egyéni választókörzetben megválasztott önkormányzati képviselő
2006 - 2008
Fidesz frakcióvezető helyettes
2008 - 2010
Fidesz frakcióvezető
2010 -
Polgármester

Ajánlott linkek